Arató Károly (Mohács, 1939 – Pécs, 1992) a hatvanas évek elején indult
költőnemzedék tagja. Bertók László, Galambosi László, Makay Ida
alkotótársa. Sajátos, egyéni hangú költő, kinél a hagyomány, az
impresszionisztikus természet és tájélmény együtt jelentkezett a
játékos, fanyar, iróniára hajló, kísérletező kedvvel. Később költői
hangja – a magánemberi csapások, a visszatérő betegség hatására –
megváltozott, az impresszionisztikus színekbe a keserűség, a tragédia, a
magány, a társadalom perifériájára szoruló ember életérzése
keveredett.
Fentiek érzékletes és megrázó dokumentuma ez a könyv, melyet még a
szerző maga szerkesztett meg közvetlenül halála előtt. Arató Károly
ötödik önálló kötete az életmű méltó lezárása.
Előtörő szavak
Rejthelyükröl rajban előtörő szavak
engem csatárláncban támadjanak
özönöljenek körbefogjanak
rejthelyükröl rajban előtörő szavak
A csatakosak rám leskelődők
távolból rohanók idevergődők
hódítóim lesznek soha legyőzők
a csatakosak rám leskelődők
Amikor végre testközelbe érnek
tátongó nagy szakadéka lesz az égnek
nyüzsögnek benne mind a velem-éltek
amikor végre testközelbe érnek
Zsoltárosan búcsúztatom el őket
szép igéikkel a lemerülőket
a kék hasadékban sorra eltünőket
zsoltárosan akkor siratom el őket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése