József Attila: Születésnapomra

„Alkalmi” költemény, de nem abban az értelemben, mint az Altató vagy A Dunánál: nem külső megrendelésre készült, hanem önkompenzáló, önmagát kárpótló nyelvjátékként. Fölfogható tréfás számvetésként is, melyben hetykén-panaszosan elmarasztalja az őt nyomorra kárhoztató hazát: „Harminckét évem elszelelt / s még havi kétszáz sose telt. / Az ám, / Hazám!” A vers centrumába élete nagy sérelmét, a Horger Antallal való incidensét állítja, s a neki szánt dacos válasz részben a „hon”-nak is szól. (Ennek megfordítása, ragaszkodásának megvallása a röviddel később írt Hazám című szonett-ciklusban: „S mégis, magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad - / édes Hazám, fogadj szivedbe, / hadd legyek hűséges fiad!”)

SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám, Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-tani!

1937. április 11.

(Forrás: Wikipédia, magyar-irodalom.elte.hu/)