Queen: Bohemian Rhapsody


A Queen brit rockegyüttes, amelynek tagjai Freddie Mercury (ének), Brian May (gitár), John Deacon (basszusgitár) és Roger Taylor (dob) voltak.  


A Bohemian Rhapsody a tizenegyedik dal a brit Queen rockegyüttes 1975-ös A Night at the Opera albumáról. A szerzője Freddie Mercury énekes volt. A felvételei 1975 augusztusa és szeptembere között három hétig tartottak, ennek során 24 sávos felvételi technológiát alkalmaztak, és egy 180 tagú kórus atmoszféráját teremtették meg. A dal három elkülönülő szakaszra osztható: a bevezető lassú, lírai részre, a középső opera betétre, és a befejező heavy metal szakaszra. Mivel majdnem hat perc hosszú volt, ezért nem volt egyértelmű a kiadónál, hogy megjelenhet-e a kislemezen, de az együttes ragaszkodott hozzá. Az első helyet érte el a brit slágerlistán, és kilenc hétig volt listavezető, ami a maga idejében rekordnak számított. Mercury halála után, 1991-ben újra kiadták kislemezen, és újra sikereket ért el, az eredeti kiadással ellentétben immár Amerikában is. Híres videoklip készült a dalhoz, amely az egyik legelső kifejezetten promóciós céllal készült kísérőfilm volt. A klip kezdetén az együttes a Queen II album borítóján szerepelő kép szerint pózol, az opera szakasznál pedig pár akkoriban modern vizuális effektust is alkalmaztak. Már a megjelenése idején is nagyrészt pozitív kritikákat kapott, több kiadvány év végi listájára felkerült. Az idő elteltével az együttes és a rocktörténelem egyik legelismertebb alkotása lett, rendszeresen felkerül a kritikusok „minden idők legjobb dalai” listáira, és a zenehallgatók által összeállított listákra. Angliában a harmadik legnagyobb példányban elkelt kislemez.



Is this the real life?
Is this just fantasy?
Caught in a landslide
No escape from reality
Open your eyes
Look up to the skies and see
I'm just a poor boy, I need no sympathy
Because I'm easy come, easy go
A little high, little low
Anyway the wind blows, doesn't really matter to me, to me

Mama, just killed a man
Put a gun against his head
Pulled my trigger, now he's dead
Mama, life had just begun
But now I've gone and thrown it all away
Mama, ooo
Didn't mean to make you cry
If I'm not back again this time tomorrow
Carry on, carry on, as if nothing really matters

Too late, my time has come
Sends shivers down my spine
Body's aching all the time
Goodbye everybody I've got to go
Gotta leave you all behind and face the truth
Mama, ooo (anyway the wind blows)
I don't want to die
I sometimes wish I'd never been born at all

I see a little silhouetto of a man
Scaramouch, scaramouch will you do the fandango
Thunderbolt and lightning very very frightening me
Gallileo, Gallileo,
Gallileo, Gallileo,
Gallileo Figaro - magnifico

But I'm just a poor boy and nobody loves me
He's just a poor boy from a poor family
Spare him his life from this monstrosity
Easy come easy go will you let me go
Bismillah! No we will not let you go - let him go
Bismillah! We will not let you go - let him go
Bismillah! We will not let you go let me go
Will not let you go let me go (never)
Never let you go let me go
Never let me go ooo
No, no, no, no, no, no, no
Oh mama mia, mama mia, mama mia let me go
Beelzebub has a devil put aside for me
For me
For me

So you think you can stone me and spit in my eye
So you think you can love me and leave me to die
Oh baby can't do this to me baby
Just gotta get out just gotta get right outta here

Ooh yeah, ooh yeah
Nothing really matters
Anyone can see
Nothing really matters nothing really matters to me

Anyway the wind blows

(Forrás: Wikipédia, songfacts.com, Queen Official)

Megjegyzések