Hamar felívelő karrierje 1929-ben, a New York-i Carnegie Hallban, majd az Egyesült Államok és Európa minden jelentősebb zenei helyszínén folytatódott. 1934-ben londoni, bécsi, firenzei és berlini bemutatkozó turnéja után hazatért. A második világháborúban belépett az USA hadserégbe, de ott is főként művészetével szolgálta Amerikát.
1946-tól visszatért a hangversenyezéshez, az egész világot elbűvölte főként Paganini műveinek utolérhetetlen interpretálásával. Virtuóz adottságai párosultak szokatlan technikájával. 1970-től mesterkurzusokat tartott hihetetlen csillogó játékából az egész világon. Később az Indianai Egyetemen, majd a New York-i Juilliard Schoolon oktatott. 1989 és 2002 között a salzburgi Mozarteum Egyetem vendégprofesszora volt.
1984 tavaszán a budapesti Zeneakadémia Nagytermében több hangversenyt is adott, részben szólóműveket, részben pedig kamaradarabokat interpretálva, Rados Ferenc közreműködésével. Ekkor Ricci, a kamaratárs kiforrott és perfekcionista játékától fellelkesedve, felkérte Radost állandó kísérőjéül, ám a magyar zongoraművész visszautasította. Ennek hátterében - sejthetően - nem Ricci tudásának lebecsülése, hanem sokkal inkább az állhatott, hogy Rados az itthoni állandó tanítványait, már csak hivatástudatból sem áldozta volna föl egy nemzetközi koncertkarrier érdekében.
1988. április 16-20. között a Giuseppe Guarneri del Gesù által készített, il Cannone (az Ágyú) nevű hangszerével lemezre vette Paganini 24 capriccióját.
2012-ben, Palm Springs-i otthonában érte a halál, 94 éves korában.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése