A művész sorra kipróbálta a természetábrázolás különféle módozatait: a naturalisztikus, objektív megközelítéstől hamar eljutott a látvány szubjektív átköltéséig. Témaválasztása sem esetleges. Vándorlásai során azokat a nagy hagyományokkal rendelkező helyeket kereste fel, ahol a különleges természeti adottságok az ősi kultúrák emlékeivel együtt nyújtottak felemelő, olykor katartikus élményt a szemlélőnek.
Csontváry 1903 tavaszát Hercegovinában és Boszniában töltötte. Mosztár ihletéséből született a Tavasznyílás Mosztárban és ez a kép. A smaragd vizű Neretván átívelő hidas látkép az álomszerűbb: kihaltsága, embernélküli csendje talán az emberfeletti feladatokat vállaló festő magárahagyatottságát és társtalanságát is kifejezi. Hiába ragaszkodik a motívumok topográfiai hűségéhez, hiába sűrít kétféle nézőpontot a minél jellemzőbb összkép kialakításához, a fantáziavilág legyőzi az objektivitást, a különös színhangulat álomba transzponál.
A híd XX. század végi felrobbantása egy pillanat műve volt, holott 1556-tól kilenc éven át építették. A festő tévesen nevezte rómainak, hiszen a híres török építész, Hajrudin műve volt. A festmény másik jellemző motívuma, a vízesés Jajce nagyszabású látképén még fontosabb szerephez jut. Csontváry gyakran ábrázolt vízeséseket: a létfontosságú őselem, a magasból alázúduló víz hatalmas erejét mint természetszimbólumot is megragadta.
(Forrás: http://www.hung-art.hu)
Csontváry Kosztka Tivadar (eredetileg Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.[2]) magyar festőművész. Okleveles gyógyszerészként jogot is hallgatott, de kiemelkedőt a magyar festészetben alkotott. Magányos festő volt, akit magyar kortársai nem értettek meg, és csak halála után ismerték fel jelentőségét.
Eredetileg gyógyszerészként dolgozott, de festői tehetséget érezve magában otthagyta állását, és a müncheni festészeti Akadémián tanult. Kitűnő tanulmányai maradtak fenn ebből a korszakából. Rendszeresen utazott, jelentősebb képeit a Közel-Keleten festette. Viszonylag kevés, mintegy száz nagyobb művet alkotott. Külföldi kiállításairól (például a maga által szervezett 1907-es párizsi tárlatról általában elismerően nyilatkoztak, de Magyarországon nemigen méltányolták. Ehhez különc (mértéktartó) életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétikus allűrjei is hozzájárultak; ezeket képeinek több elemzője pszichopatológiásnak vélte. Megismerését nehezítette az is, hogy képeit megtartotta. Örökösei anyagárban, kocsiponyvaként akarták eladni alkotásait, amiket az utolsó pillanatban vett meg Gerlóczy Gedeon.
Festészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de egyik, elhatárolható művészeti irányzathoz sem tartozott. Magát a „Napút festők” közé sorolta. Talán a legismertebb festménye a Magányos cédrus. Magyarországon jóval halála után, képeinek 1963-as székesfehérvári kiállítása tette népszerűvé. Alkotásai ritkán cserélnek gazdát, a magyar árverési rekordot 2012 óta 240 millió forinttal a Traui tájkép naplemente idején című festménye tartja. Életének első jelentősebb összefoglalása Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar című, tudományos igényű műve, ami 1964-ben jelent meg.
(Forrás: Wikipédia)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése