"Olvastam egyszer, hogy egy népnél az volt a szokás, hogy az emberek minden nap végén egy fekete vagy fehér kavicsot dobtak korsójukba, aszerint, hogy rossz, vagy jó napjuk volt. Amikor meghalt valaki, széttörték a korsóját, és megszámolták, hány fehér és hány fekete kavics volt benne. Ha több volt a fehér, akkor tudták, hogy az elhunytnak boldog élete volt.
Van ebben a szokásban egy nagyon megszívlelendő. Ha volna ma is ilyen szokás, én biztosan nagyon ambicionálnám, hogy halálom után a kavicsaimat számlálgatók szemében majd minél pozitívabb képet mutassak magamról. Azaz, a korsóm felett állva esténként mélyen átérezném annak a felelősségét, hogy miként ítélem meg a napomat. Csalni nem akarnék, de -ha csak lehetne- fehér kavicsot szeretnék pottyantani korsómba. Egy pillanatra visszatérve a rendkívüli napokra: bármily fantasztikus győzelemért is csak egy fehér kavics jár. A boldog élet tehát nem a "nagy fehér kaviccsal", hanem a sok pici fehér kaviccsal azonos."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése