Az utazási betegség, orvosi nevén kinetózis egy
tünetegyüttes, amit többnyire a látási ingerek és az egyensúlyérzékelés
közötti ellentétek okoznak. A helytől függően a neve lehet tengeribetegség, vagy légi betegség is (de autóban való utazáskor is jelentkezhet). Előidézhető számtalan más módon, például vidámparkban a hullámvasúton, vagy űrhajóskiképzés során a centrifugában való tartózkodással.[1]
Jellemző tünetei: fáradtságérzés, kábultság, tompaság, szédülés, rossz közérzet, hányás.[2] Ha a tüneteket kiváltó mozgás nem szűnik meg, az alany öklendezik. A betegség, vagy rossz (esetleg túl sok) étel/ital által kiváltott hányással ellentétben az utazási betegség során ez nem hoz megkönnyebbülést, és a szédülés sem enyhül.[1]
Meg kell jegyezni, hogy valójában nem betegségről van szó, tehát klasszikus értelemben a páciens nem gyógyítható. A tüneteket és az előfordulást azonban lehet csökkenteni.
Hajón a zárt kabinban való tartózkodás, különösen, ha a horizont nem látható, elősegíti a tünetek jelentkezését. A hajó hirtelen billegése, gyors irányváltoztatása (függőleges vagy vízszintes irányban) szintén kiprovokálja a tüneteket.[1] Hasonlóképpen egy szerpentinen gyorsan mozgó autóban hamarabb jelentkeznek a tünetek, mint egy ugyanazon az úton, de lassabban haladó járműben. Gyorsítja a tünetek jelentkezését, ha az utas nem a látóhatárt nézi, hanem lefelé néz, például egy térképet vagy egy könyvet olvas, vagy számítógépezik.[6]
Az emberi agy agytörzsi hányásközpontjában található area postrema a felelős a hányás megindításáért, ha a szervezet mérgezésének gyanúja merül fel, vagy ha a látás és az egyensúlyérzékelés ellentétbe kerülnek egymással. Mozgás érzékelése esetén, ha azt a látás nem erősíti meg (például egy hajó kabinjában, ha a látóhatár érzékelésére nincs mód), a belsőfül azt jelzi az agy számára, hogy mozgást észlel, a szem viszont arról tudósít, hogy a környezethez képest az alany nem mozog. Az ellentmondást az agytörzs úgy oldja fel, hogy hallucinációról van szó (amit rendszerint mérgezés okoz), és hányásra ad utasítást, hogy a méreganyagot a szervezetből eltávolítsa.
Jellemző tünetei: fáradtságérzés, kábultság, tompaság, szédülés, rossz közérzet, hányás.[2] Ha a tüneteket kiváltó mozgás nem szűnik meg, az alany öklendezik. A betegség, vagy rossz (esetleg túl sok) étel/ital által kiváltott hányással ellentétben az utazási betegség során ez nem hoz megkönnyebbülést, és a szédülés sem enyhül.[1]
Meg kell jegyezni, hogy valójában nem betegségről van szó, tehát klasszikus értelemben a páciens nem gyógyítható. A tüneteket és az előfordulást azonban lehet csökkenteni.
Előfordulása
Nagyjából minden harmadik embernél ez a probléma már enyhe mozgás esetén is jelentkezhet (ilyen lehet például a csendesen hullámzó tengeren, álló hajón való tartózkodás), de keményebb körülmények között három emberből kettő érintett[1][3][4] (a tünetek állatok esetén is jelentkezhetnek, de azt külön nem tárgyaljuk). Egyensúlyszervvel nem rendelkező élőlények, vagy azok, akiknél az súlyos zavart szenved, immunisak az utazási betegséggel szemben.[5]Hajón a zárt kabinban való tartózkodás, különösen, ha a horizont nem látható, elősegíti a tünetek jelentkezését. A hajó hirtelen billegése, gyors irányváltoztatása (függőleges vagy vízszintes irányban) szintén kiprovokálja a tüneteket.[1] Hasonlóképpen egy szerpentinen gyorsan mozgó autóban hamarabb jelentkeznek a tünetek, mint egy ugyanazon az úton, de lassabban haladó járműben. Gyorsítja a tünetek jelentkezését, ha az utas nem a látóhatárt nézi, hanem lefelé néz, például egy térképet vagy egy könyvet olvas, vagy számítógépezik.[6]
Feltételezett oka
A legelterjedtebb hipotézis szerint a jelenség az agynak az idegmérgekkel (neurotoxinok) szembeni védekezésének téves működéséről van szó.[5]Az emberi agy agytörzsi hányásközpontjában található area postrema a felelős a hányás megindításáért, ha a szervezet mérgezésének gyanúja merül fel, vagy ha a látás és az egyensúlyérzékelés ellentétbe kerülnek egymással. Mozgás érzékelése esetén, ha azt a látás nem erősíti meg (például egy hajó kabinjában, ha a látóhatár érzékelésére nincs mód), a belsőfül azt jelzi az agy számára, hogy mozgást észlel, a szem viszont arról tudósít, hogy a környezethez képest az alany nem mozog. Az ellentmondást az agytörzs úgy oldja fel, hogy hallucinációról van szó (amit rendszerint mérgezés okoz), és hányásra ad utasítást, hogy a méreganyagot a szervezetből eltávolítsa.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése