Az alumíniumból készült, 'Balett' című alkotás Kígyós Sándor munkája. A két hullámzó lemezből felépített plasztikát 1978-ban, az akkori Pécsi Nyári Színház rendezvényeihez kapcsolódó, 'Fiatal pécsi képzőművészek szabadtéri bemutatóján' állították fel. Tizenegy művész; keramikusok, textilesek, festők, grafikusok, szobrászok a legkülönbözőbb anyagok felhasználásával valósították meg elképzeléseiket. Az alkotások többsége nem tartós anyagból készült, hiszen ideiglenesnek szánták őket. Kígyós Sándor Balett című plasztikája azonban kilógott a sorból, hisz nemes anyagból, a véglegesség igényével készült. Nem áll talapzaton, szinte a földből nő ki a két ág, az egyik a magasba szökik, a másik pedig visszahajlik. A két szalagforma éppúgy ábrázolhat akár szélfútta növényt, mint egy táncoló emberpárt.
Ezt a szobrot a pécsi fiatalok megkedvelték, s a kiállítás után is a helyszínen hagyták. Az alkotás így ma is Pécs egyik leglátogatottabb közterét díszíti, a korán elhunyt művész emlékének adózva. Kígyós Sándor, a hazai modern szobrászat jeles képviselője, Pécsváradon kezdte és ott is fejezte be pályafutását. 1984-ben bekövetkezett haláláig jelentős kulturális központtá szervezte a pécsváradi Művelődési Házat, illetve alkotó munkája mellett esztétikát tanított a Pécsi Tudományegyetemen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése