Bangó Margit

Zenészcsaládba született Szabó Margit néven, édesapja cimbalmozott, édesanyja énekelt. 1967-ben, 17 évesen édesanyja biztatására jelentkezett a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére, mely után a rádió felvételeket készített vele. Az 1980-as években Horváth Pistával közös műsora volt az állami televízióban. Az 1990-es évek elején a 100 Tagú Cigányzenekarral kezdett el fellépni. Fiatalon ment férjhez, első férje Bangó Lajos volt, de a házasságuk csupán másfél évig tartott; ebből a kapcsolatból született a lánya, Marika. Első férjével történt válása után már nem tudta elhagyni a Bangó nevet, ezzel a névvel, Bangó Lajos mellett, feleségeként, Bangóként lépett be a zenei köztudatba, azóta művésznévként használja. Később újra férjhez ment, tíz évig volt párja Járóka Sándor cigányprímás.[1] Egykoron az ország legfiatalabb nagymamája volt.[2]
2000-ben jelent meg a Benned láttam életemnek minden boldogságát című albuma, melyen a 100 Tagú Cigányzenekar kíséri. 2001-ben jelent meg a Halk zene szól az éjszakában. 2004-ben adták ki a Felnézek a nagy égre című lemezét. 2007-ben jelent meg a Két gitár című album, melyen Rigó Mónika is szerepelt. 2008-ban Mulatok, mert jól érzem magam címmel jelent meg lemeze.

Megjegyzések