Kálvária

„A kálvária a római katolikus lakosságú települések és kegyhelyek egyik kultikus helye. Az ún. keresztútjárás, a keresztúti ájtatosság gyakorlásának egyik színtere. Legtöbbször hosszúkás alakú, gyepes terület, amelynek két hosszanti oldalán 7–7, összesen tehát 14 stáció helyezkedik el, a bejárattal ellentétes végén pedig rendszerint magaslaton Krisztus és a két lator ke­resztjei állnak. A keresztény ember, ha erre jár, legalább jelképesen járja végig Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírba tételig.” (Ma­gyar Néprajzi lexikon)
„A stációk arra emlékeztetik a keresztényeket, miként követték egymást az események villámsebesen és hallatlanul erőszakosan Jézus földi életének utolsó óráiban. A vér és kínszenvedés útja Pilátus ítélőszékétől a Golgotáig vezet: néhány százméternyi kanyargós út, amelyen az elítéltnek végig kel­lett cipelnie keresztjét a katonák gyűrűjében, és az evangélium tanúsága szerint "sok embertől kísérve". Az apostolok elrejtőztek. Csak édesanyja, Mária, János evangélista és Mária Magdolna kísérték végig.” (Új Ember) Az utolsó állomás Jézus és a latrok keresztjei. Az ide vezető stációk számát a 18. században 14-ben rögzítették, a ferences gyakorlat elismerésével.

„Kálvária (a latin calva, koponya szóból): magaslat (hegy) Jeruzsálem falain kívül, a keresztáldozat helye. A szó a Golgota értelmező fordítása: koponyák helye. A Kálvária Jézus idejében a kivégzések (keresztre feszíté­sek) helye volt. Földjében beásva álltak a keresztek függőleges szárai, ezekre húzták föl a vízszintes szárra fölszegezett halálraítélteket.” (Katoli­kus lexikon)