AranyJános: Rege a csodaszarvasról

Rege a csodaszarvasról

Arany János
REGE A CSODASZARVASRÓL

Száll a madár, ágrul ágra,
Száll az ének, szájrul szájra;
Fû kizöldül ó¹ sirhanton,
Bajnok ébred hõsi lanton.

Vadat ûzni feljövének
Hõs fiai szép Enéhnek:
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.

Ötven-ötven jó leventét²
Kiszemeltek, hogy követnék;
Mint valamely véres hadra,
Fegyverkeztek könnyü vadra.

Vad elõttük vérbe fekszik,
Õz vagy szarvas nem menekszik;
Elejtették már a hímet —
Üldözik a szarvas-gímet.³

Gím után õk egyre törnek,
Puszta martján⁴ sós tengernek,
Hol a farkas, hol a medve
Sohasem járt, eltévedne.

[…]

Minden este bánva bánják,
Hogy e vadat mér’ kivánják,
Mért is ûzik egyre, nyomba,
Tévelyítõ bús vadonba.

Mégis, mégis, ha reggel lett,
A gímszarvast ûzni kellett,
Mint töviset szél játéka,
Mint madarat az árnyéka.

Száll a madár, száll az ének,
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengõ madár ágrul ágra,
Zengõ ének szájrul szájra.

Vadont s a Dont⁵ õk felverik
A Meóti⁶ kis tengerig;
Süppedékes mély tavaknak
Szigetére õk behatnak.

Ott a szarvas, mint a pára
— Köd elõtte, köd utána —
Míg az ember széjjelnézne:
Szemök elöl elenyésze.

Hóha! Hóha! Hol van a vad?…
Egy kiáltja: ihon⁷ szalad!
Más kiáltja: itt van, itten!
A harmadik: sehol sincsen!

Minden zugot megüldöznek,
Minden bokrot átaldöfnek;
Gyík ha rezzen, fajd⁸ ha rebben:
De a gímvad nincs ezekben.

Szóla Magyar: hej! ki tudja
Merre van a hazánk útja?
Kerek az ég mindenfelé —
Anyám, anyám, meghalsz belé!

Szóla Hunor itt maradjunk!
Tanyát verjünk; itthon vagyunk:
Selyem a fû, édes a víz,
Fa-odúból csöpög a méz,

Kék folyam ad fényes halat,
Vörhenyõ⁹ vad ízes falat,
Feszes az íj, sebes a nyíl,
Harckalandon zsákmány a díj.

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengõ madár ágrul ágra,
Zengõ ének szájrul szájra.

Hogy elúntak otthon ûlni,
Halat csalni, õzet ûzni:
Új kalandra, szebb csatára
Ereszkedtek a pusztára.

Puszta földön, sík fenyéren¹⁰
Zene hallik sötét éjen,
Zene, síp, dob, mély vadonban,
Mintha égbõl, mint álomban.

Tündér lyányok ottan laknak,
Táncot ropnak, úgy mulatnak.
Szõve ködbül sátoruk van:
Ugy mulatnak sátorukban.

Férfi egy sincs közelébe’;
De a földi lyányok szépe
Lyányai Belárnak, Dúlnak,
Tündérséget ott tanúlnak.

Dúl királyé, legszebb, kettõ;
Agg Beláré tizenkettõ;
Összesen mind: száz meg kettõ
A tündérré válni kezdõ.

[…]

Haj vitézek! haj elébe!
Kiki egyet az ölébe!
Vigyük haza asszonyunkat:
Fújja felszél a nyomunkat.

Sarkantyúba lovat vesznek,¹¹
Kantárszárat megeresztnek;¹²
A leányság bent, a körbe’ —
Mind a körbe’, sok az ölbe’.

Nagy sikoltás erre támad,
Futna széjjel a leányhad;
Elõl tûzbe, hátul vízbe,
Mindenkép jut férfi kézbe.

[…]

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek.
Zengõ madár ágrul ágra,
Zengõ ének szájrul szájra.

Dúl leányi, a legszebbek,
Hunor, Magyar nõje lettek;
S a leventék, épen százan,
Megosztoztak mind a százon.

Büszke lyányok ott idõvel
Megbékéltek asszony-fõvel;
Haza többé nem készültek:
Engesztelni fiat szültek.

Tó szigetje édes honná,¹³
Sátoruk lõn szép otthonná,
Ágyok áldott nyúgalommá:
Nincs egyéb, mi õket vonná.¹⁴

Fiat szûltek hõsi nemre,
Szép leányt is szerelemre;
Dali törzsnek ifju ágot,
Maguk helyett szûz virágot.

[…]

Hunor ága hún fajt¹⁵ nemzett,
Magyaré a magyar nemzet;
Szaporaság lõn temérdek;
A szigetben nem is fértek.

Szittya¹⁶ földet elözönlék,
Dúl királynak dús örökjét; —
És azóta, hõsök párja!¹⁷
Híretek száll szájrul szájra.