Babits Mihály: SZÍTTÁL-E LASSÚ MÉRGEKET?

SZÍTTÁL-E LASSÚ MÉRGEKET? 
 
1919. július 
 
Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait? 
jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt 
melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett - 
ó, kárhozat, kiben a szó először született 
az ábrándokbahurkoló, álomharanghuzó, 
biborszinű, tömjénszagú, trombitahangu szó. 
Haza... Szabadság... hallod ezt? ó ember! messze fuss, 
mert ellenséged aki szól, zsarnok és háborus: 
mert minden édenek neve vad poklokat büvöl 
s Kasszandra átkát gunyosan visszárul veri föl. 
Hazánk, harsan, s már durva harc dúlja a drága tájt, 
s új tusa borzadt oka lesz, haki békét kiált. 
Eszmét neveznek - és a föld bitókkal fölfakad; 
jövőt - és viszik halni már a gyönge fiukat 
népjavát - s a nép új nyomort lát, újabb szenvedést; 
emberközösség: pompa-szó! de kerüld mint a kést; 
szabadság: ez még csábosabb; de vigyázz, ki ne mondd, 
mert súlyosabb bilincsbe fogsz botolni majd, bolond! 
Ó, varázs van a szavakon, hogy a Teljesedés 
fordítva értse mind, s legyen elátkozott vetés, 
hol a konkolyt arassa az, ki a buzát veti, 
s szive melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki. 
Ember azért, ha jót akarsz, tanácsom megfogadd 
és köpd ki fogaid közül a véres szavakat, 
sőt hogyha érzed, hogy a szó, ez álnok gyűtövény, 
ártatlan is, csírázni kezd lelkednek mezején, 
égesd föl inkább a mezőt, és legyen kételyed 
tikkadt és izzó, mint a láng száraz mező felett.

Megjegyzések